Életének 83. évében elhunyt Papp Tibor József Attila díjas költő, atyai költőbarátunk. Szomorúan ért a hír azért is, mert Tibor élete végéig nagyon aktív volt, szellemileg friss, és még nemrégiben is annyi ötlettel, tervvel állt elő, mint egy húszéves. Két és fél éve alapítottunk meg vezetésével a ProMaKT-ot, azaz a Programozó Magyar Költők Társaságát, és terveztünk felolvasóesteket, kiadványokat, honlapot.
Az utóbbi meg is valósult, legalábbis részben. A ProMaKT honlapját (http://promakt.hu/) olyan felületnek terveztük, ahol megoszthatunk a társaság tagjainak és szellemiségben, esztétikai elvek alapján hozzájuk közel álló szerzők hangverseit, képverseit, programozott audiovizuális installációit, illetve az előbbiekhez kapcsolódó elemző-értekező anyagot. Sajnos, a portálnak csak a váza készült el, tartalommal nem tudtuk teljesen feltölteni, mert vártunk Tibor állapotának javulására, hogy elkezdhessük a munkát.
Viszont az oldalon elérhető egyik fő műve, a Disztichon Alfa, egy időmértékes versgenerátor, amely kattintásra új és újabb disztichont hoz létre egy mögöttes adatbázisból. A kombinációk száma mintegy négy billió, a számítógép ennyi értelmes kétsorost képes kreálni. Rákattintottam az oldalra, és megdöbbenten olvastam:
„Börtönből szálló gondok heve ébred. A zajban
Bújtani zargat a múlt s végtire sírba taszít.”
Megrázó sorok, üzenet, aktualitás, vissza nem térő módon, mert annak igazán kevés a valószínűsége, hogy a generátor sok száz vagy ezer kattintás után újra ezt a két sort állítsa össze. Tibor elment, de üzent, és olvassunk csak őt, mert mindig van és lesz mondanivalója számunkra.
Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Túlzás nélkül mondva, nagyon küzdelmes élete volt. Az országot 1957 elején hagyta el kalandos körülmények között, miután keresni kezdték az állambiztonságiak. Egy fotósnak segített ugyanis 1956 októberében megörökíteni a forradalom eseményeit a fővárosban. A zöldhatáron jutott ki Ausztriába, aztán Belgiumban, majd Franciaországban telepedett le. Több társával együtt 1962-ben megalította a párizsi Magyar Műhelyt, amelynek szerzője, szerkesztője, kiadója, mecénása is lett. Tipográfusként szakmáját a legmagasabb szinten kitanulta és művelte, amelyet kamatoztatott a lap nyomdatechnikai és esztétikai színvonalának megteremtésében, de mint már utaltam rá, a Magyar Műhely megjelentetésének anyagi biztosításában is. 1990-ben feleségével Gombos Violával együtt hazatelepült, és azóta idejének jelentős hányadát Magyarországon töltötte.
Művei teljesen jó értelemben feszegetik és tágítják a költészet és az irodalom határait. Írt képverseket, magyar és francia nyelven az elsők között hangverseket, térképverseket, óraverseket, kombinatorikus verseket, programozott költeményeket, audiovizuális installációkat. Úttörő és korszakalkotó műve a már idézett Disztichon Alfa (1994), amely először hajlékonylemezen jelent meg kísérőfüzettel, de jelenleg az interneten is elérhető a http://promakt.hu/) címen. Nála a számítógép és a programozás a versek alkotásának és előadásának folyamatában csak egy érdekes, új, az eddigieknél bonyolultabb eszköz volt, de sohasem helyettesítette az embert, csak megsokszorozta a költő megnyilatkozásának lehetőségeit. Művészeti felfogása és a versei ezért őt magasan kiemelik az öncélúan lázadó avantgárd művészek közül. Van az a szint, ami fölött a stílus csak beszédmód, és bizonyos mértékig művészi és emberi magatartásforma.
Papp Tibor alkotási elveit értekező prózában is megfogalmazta, és több verselméleti, művészetelméleti könyve jelent meg. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Múzsával vagy múzsa nélkül (1992), amely tíz másik könyvével együtt elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/kereses.phtml?id=11706&sub_id=1&table=dc_creator&megnevezes=%27szerzo%27&mezoertek1=Papp&mezoertek2=Tibor
Életéről, művészi pályájáról az Olivér könyve (2004) és az Innen el (2012) című regényeiben lehet bővebben olvasni. 2015-ben készült róla egy portréfilm a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban
A vers mögött – Papp Tibor digitális költői műhelye címmel:
http://mandadb.hu/tart/mcitem/626411
Deák-Sárosi László, 2018. július 19.